2017. november 5., vasárnap

Mi is az a „könnyen érthető kommunikáció”?


Bizonyára a legtöbb ember nincs tisztában a könnyen érthető kommunikáció pontos jelentésével, hiszen a mai világban ez még nem egy túlzottan elterjedt fogalom. Másodéves gyógypedagógusként be kell vallanom, hogy két hónappal ezelőtt még én is ebbe a csoportba tartoztam, annak ellenére is, hogy a kifejezés szorosan kapcsolódik a szakomhoz.

A könnyen érthető kommunikáció definíciója tudományosan, Farkasné Gönczi Rita leírása szerint:
"A könnyen érthető kommunikáció a köznyelvben megjelenő információ fontos tartalomegységeinek megjelenítése, vagy önálló információs tartalom kidolgozása egyszerű, letisztult formában, mely az információ valós megértését szolgálja. Az információ könnyen érthető kommunikációval történő átdolgozását/ kidolgozását az adaptáció tartalmi és formai szabályainak betartása mellett a képek és illusztrációk adekvát alkalmazása segíti."

Tehát könnyen érthetően úgy is mondhatnánk, hogy a könnyen érthető kommunikáció egy módszer, amivel a bonyolult, összetett szövegeket letisztulttá, egyszerűvé át tudjuk alakítani.

A könnyen érthető kommunikációnak különféle szabályai vannak, írásban és beszédben is. Nehéz lenne az összes szabályt felsorolni, sőt szinte lehetetlen, mert vannak olyanok, amik még mindig nincsenek bebizonyítva így hasznosságuk kérdéses, de a szabályok közé tartoznak például:
-hosszú, bonyolult szavak mellőzése, helyette egyszerű szavak használata
-rövid mondatokkal való beszéd, írás
-írásban betűméret, betűtípus, betűszín fontos
-nagyobb méretű sorköz használata…
A szabályok betartásával nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy a fogyatékkal élő emberek is önálló életet tudjanak élni, el tudják intézni saját ügyeiket például a postán, hivatalokban.

Országunkban sajnos még nem túlzottan népszerű e kifejezés, de sok ember (köztük mi-a blog megalkotói is) azon dolgozik, hogy minél több emberhez eljusson a könnyen érthető kommunikáció fogalma, és ismerete, hogy ezáltal segíteni tudjuk azokat az embereket, akiknek erre szükségük van.



írta: Galai Bianka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tisztelt Olvasók!

Szeretettel üdvözlünk minden kedves látogatót a KÉK magyar nyelvű oldalán. A blogunkon megtalálsz, minden olyan hasznos és érdekes informá...

Események